Önálló koncerttel tér vissza Budapestre Calum Scott

Legutóbb tavaly, Ed Sheeran koncertjét felvezetve lopta be magát a hazai közönség szívébe, ezúttal egy önálló koncerttel érkezik Budapestre Calum Scott október 25-én, az MVM Dome-ba.

A többszörös platinalemezes énekes-dalszerző Calum Scott eddigi legnagyobb turnéjára indul, amelynek keretében az év folyamán 24 városban ad koncertet az Egyesült Királyságban és Európában, így Budapesten is. A turné keretében mutatja be szeptemberben megjelenő, Avenoir című albumát, melynek bevezető kislemeze, a „God Knows", egy vadromantikus dal, és tökéletes bevezető az Avenoir korlátlan érzelmi mélységébe.

„Szeretlek benneteket!" – kiáltotta magyarul a közönségnek tavalyi arénás koncertjén, a korábban a Britain's Got Talent című műsorból megismert Calum Scott, aki akkor a fővárosunk nevét is beleköltötte a Dancing On My Own című slágerének szövegébe. A hazai közönség pedig lenyűgözve hallgatta a zongorával előadott balladákat és pörgött a bulisabb dalokra. „Úgy látszik, nagy hatással volt Calumra a hazai közönség, mert azonnal igent mondott a meghívásunkra" – meséli Horváth Roland, a koncertet szervező Koncertpromo vezetője.

„Teljesen beszippantottál minket. Több vagy, mint énekes, művész vagy" – mondta ámulva a Britain's Got Talent zsűrije, mikor Calum Scott színpadra lépve elénekelte a Dancing On My Own-t, amit álló tapsvihar követett. Az énekes ezzel a feldolgozással azonnal berobbant a köztudatba, majd sorra jöttek a saját szerzemények és a lemezek, valamint az élő koncertek, melynek során „lélekkel teli hangjáról és szívből jövő szövegeiről ismert Calum előadása bensőséges és mélyen érzelmes élményt nyújtott a közönségnek" – írta róla a kritika. Aki ott volt tavaly a Puskás Arénában, ezt már tudhatja, aki szeretné átélni ezt az élményt, októberben az MVM Dome-ban megteheti.

„The Avenoir Tour" címmel Calum karrierje legnagyobb koncerthelyszínein lép fel. A budapesti koncertre a jegyek már kaphatók, beszerezhető limitált VIP csomag, és külön Meet & Greet jegy vásárlásával találkozhatunk a művésszel vagy lőhetünk akár közös szelfit is.

Jegyek itt: https://koncertpromo.jegy.hu/program/calum-scott-175303